Címlap Egynyári virágok
Egynyári virágok PDF Nyomtatás E-mail
IWIWFacebook
Írta: Szabó Árpád   
2010. augusztus 12. csütörtök, 19:20

Egynyári virágok :

A virágokat kedvelő emberek azt szeretnék , ha kertjüket kora tavasztól késő őszig virágok díszítenék .
Legkorábban a kétnyári virágokat lehet kiültetni , virágládába akár már február elején-közepén , virágágyásba a talaj kiengedése után , ez általában március eleje .
A kétnyári virágok korlátozott ideig díszítenek , a meleg idő beálltával virágaik el-aprósodnak , majd elmarad a virágzás .
Itt az ideje kicserélni a virágágyásokban a kétnyári virágokat egynyáriakra .
Általánosságban elmondható , hogy az egynyári növények mediterrán ill. trópusi vidékeken honosak .
Ebből következik , hogy ezek a virágok fagyérzékenyek , kiültetésük a májusi
" fagyosszentek " elvonulása után ajánlott .
( ha túl korán ültetjük ki és esetleg nem is fagy meg , nem ideális hőmérséklet számukra a hajnali 3-4 °C -fok ! Az eredmény : növényeink gyökerei megfáznak , palántáink legyengülnek , betegségekre , rovarkárra lehet számítani .)
Tehát ültessünk Pongrác (május 12.) , Szervác (május 13.) , és Bonifác (május 14.) névnapok után .
(Persze ezt senki sem tartja be :) )
Kiültetni lehet balkonládába , növénytartókba , kőedényekbe , de a legtöbb lehetőséget a virágágyások adják .
Ültethetjük az azonos fényigényű növényfajokat akár vegyesen is , végtelen a lehetőségek száma .
A nyári melegben ne hanyagoljuk el virágaink rendszeres öntözését .
Tápoldatozzuk rendszeresen virágainkat , tartsuk gyommentesen az ágyásokat .
Esős nyarakon a gyombabetegségek okozhatnak gondot míg a forró nyár a levéltetvek , tripszek szaporodásának kedvez .
A házikertekben használható szerekről kérjen tanácsot a legközelebbi gazdaboltban .

Az alább felsorolt növényfajok általában minden évben megtalálhatóak kínálatunkban  .

Értékesítési időszak április közepétől a készlet erejéig .

Latin név : Ageratum houstonianum
Magyar név : Bojtocska
Magassága: 20-25 cm , közepes vízigényű , napos helyre ültetendő
15 x 15 cm sor-tő távolságra
Latin név : Antirrhinum majus
Magyar név : Tátika , Kerti Oroszlánszáj
Magassága: 20-30 cm , közepes vízigényű , napos helyre vagy fálárnyékba ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra .
Latin név : Begonia semperflorens
Magyar név : Begónia , Szőlővirág , Jegecske
Magassága: 20-25 cm , közepes vízigényű , napos helyre vagy fálárnyékba ültetendő
16 x 16 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés : Átmenetileg jól tűri a szárazságot
Latin név : Calendula officinalis
Magyar név : Körömvirág
Magassága: 20-40 cm , alacsony vízigényű , napos helyre vagy fálárnyékba ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés : Gyógynövény
Latin név : Catharanthus roseus
Magyar név : Rózsameténg , Vinca
Magassága: 20-25 cm , alacsony vízigényű , napos helyre ültetendő
16 x 16 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés : Trópusi származása végett nagyon melegigényes
Latin név : Celosia argentea , cristata
Magyar név : Tollas celózia , Kakastaréj
Magassága: 20-30 cm , alacsony vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra
Latin név : Dahlia pinnata
Magyar név : Törpe dália
Magassága: 30-40 cm , vízigényes , napos helyre ültetendő
25 x 25 cm sor-tő távolságra
Latin név : Gaillardia pulchella
Magyar név : Kokárdavirág
Magassága: 40-50 cm , alacsony vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 25 cm sor-tő távolságra
Latin név : Gazania rigens
Magyar név : Záporvirág
Magassága: 15 cm , közepes vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés : A virágaik este ill. borus időben becsukódnak
Latin név : Impatiens walleriana
Magyar név : Pistike , Törpe nebáncsvirág
Magassága: 15-20 cm , vízigényes , félárnyékos-árnyékos helyre ültetendő
17 x 17 cm sor-tő távolságra
Latin név : Lobelia erinus
Magyar név : Kerti lobélia
Magassága: 15-20 cm , közepes vízigényű , napos-félárnyékos helyre ültetendő
15 x 17 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés :  szegélyvirág
Latin név : Nicotiana alata
Magyar név : Díszdohány
Magassága: 30 cm , közepes vízigényű , napos-félárnyékos helyre ültetendő
16 x 20 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés : Nagy nyári esőzés után regenerálódnia kell
Latin név : Petunia grandiflora
Magyar név : Keri petúnia
Magassága: 25-30 cm , közepes vízigényű , napos-félárnyékos helyre ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés : Tartós nyári esőzések után regenerálódnia kell
Latin név : Portulaca grandiflora
Magyar név : Porcsinrózsa
Magassága: 10-15 cm , alacsony vízigényű , napos helyre ültetendő
12 x 12 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés : Pangóvizet nem tűri
Latin név : Salvia farinacea
Magyar név : Lisztes zsálya
Magassága: 40-50 cm , közepes vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 25 cm sor-tő távolságra
Latin név : Salvia splendens
Magyar név : Paprikavirág
Magassága: 25-30 cm , közepes vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra
Latin név : Senecio cineraria
Magyar név : Hamvaska
Magassága: 20 cm , közepes vízigényű , napos helyre ültetendő
15 x 20 cm sor-tő távolságra
Megjegyzés :  szegélyvirág
Latin név : Tagetes erecta
Magyar név : Nagyvirágú bársonyvirág , Büdöske
Magassága: 20-30 cm , alacsony vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra
Latin név : Tagetes patula
Magyar név : Kisvirágú bársonyvirág , Büdöske
Magassága: 15-25 cm , alacsony vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 20 cm sor-tő távolságra
Latin név : Verbena hybriden
Magyar név : Keri vasfű , Verbéna
Magassága: 20-25 cm , közepes vízigényű , napos helyre ültetendő
17 x 20 cm sor-tő távolságra
Latin név : Zinnia elegans
Magyar név : Rézvirág
Magassága: 35-40 cm , közepes vízigényű , napos helyre ültetendő
20 x 25 cm sor-tő távolságra
Módosítás dátuma: 2010. november 19. péntek, 16:49